Negyed évszázad a zene panteonjában. Akármennyire is hihetetlennek tűnik, egy újabb generáció nőtt fel azóta, mióta kisvárosi létükből, tevékenységükből fakadó kisebbrendűségüket félretéve, fiatal zenetanárok egy csoportja az együtt éneklés mellett döntött. Hogy miért épp akkor, arra magyarázatot nyújt az 1968-as kényszerű megyésítés után juttatott szabadabb levegő. A gyökerek persze valamivel távolabbiak, hiszen a város nagy eseményekben is bővelkedő zenei előélettel büszkélkedhet. Ugyanakkor a kodályi értelemben átalakuló magyar karéneklés frissítő szelei is eljutottak Háromszék kies tájaira. De ahhoz, hogy az akkor alig huszonötezer lelket számláló civisváros „hangos” művészeti élete is szakszerűbbé váljék szükség volt intézményekre, az akkor alakult zeneiskolára és a Népi Művészeti Iskolára. Így van, hová jönniük a szakembereknek, sorra alakulnak a kisebb-nagyobb hangszeres és vokális együttesek. Ezekből ellenben kevesen érték meg a néhány esztendős évfordulót, a negyedszázadossal pedig aligha büszkélkedhet valamelyikük.

Háromszék 1997

Ferencz Csaba