Filmszerűen pergett le az a néhány nap, amit huszonnyolc Vox Humana kórustag a napfényes mediterrán egyik jellegzetes vidékén tölthetett. De az Olasz csizma alsó fertályában – ott, ahol a geológiai folyamatok kiszámíthatatlan játéka folytán ezer méter fölötti hegyek nyúlnak be a Tirrén-tengerbe (mintha a lábszárcsont nyílt törés után kikandikálna a csizmaszárból) – ez a képsornyi élmény is elegendő volt arra, hogy a különös kettősségbe megmutatkozó világ belső mozgása érzékelhető legyen. (…)

Angyali dalosok

A Cantus Angeli nemzetközi kórusfesztivált immár harmadik alkalommal rendezték meg és talán a házigazda salernoi együttes, a Corale Polifonica Angelicus ízlése és színvonala határozza meg a különböző helyszíneken (templomokban, koncerteken, vendéglőkben) sorra kerülő előadásokat. Itt, a könnyű dallamok és műfajok, a jellegzetes sceneggiata (az operett sajátos változata) hazájában sokkal fontosabb a hangerő, a kicsattanó jókedv, a szórakoztatás, mint a pontosság. A tíz meghívott között volt finn kamara- és fiúkórus, Belgiumból érkező, ám dél-amerikai dalokat éneklő dalárda, olasz vegyes- és népi kórus, néger spirituálékra szakosodott egyetemista együttes, ám a Vox Humana, a maga igényesebb darabjaival és előadásmódjával (egyházi művek, magyar és román népdalfeldolgozások voltak műsoron) valahogy kilógott ebből a sorból.

Mocorella, ravioli, pizza, na meg a testes vörös borok – néhány étkezés erejéig a dél-olasz gasztronómia néhány jellegzetességét is megkóstolhattuk. Igaz, itt nem a tömve megrakott tányérok, inkább a több fogás a szokás. S hogy mennyire főszereplő itt az evés, azt az is bizonyítja, hogy a fesztivál egyik díszelőadása egy több órásra nyúló vacsora keretében zajlott: egy-egy fogás között néhány dal.

Ferencz Csaba – Háromszék, 2008.